Sertés tarja csonttal

cikkszám: 4209
Egységár: 2 200Ft / Kg
Az Ön által választott mennyiség esetén fizetendő:
2200 Ft
Kg
Sertés tarja csonttal
Termékleírás

Az oldalas után a második legízletesebb hús, a fej és a karaj közti rész.

A hús közti zsírhálózottság kimondottan alkalmassá teszi a sütésre.

A szeleteket sózzuk, fűszerezzük majd pihentessük pár órát,de lehet egy-két napot is. Szeletben sütéskor először forró zsírban kezdjük el sütni, ha mindkét oldalán kérge sült, akkor tegyük takarékra, és hagyjuk fedő alatt párolódni. Ha megpuhult ,akkor vegyük le a fedőt és süssük le zsírjára. Ilyenkor vékonyra szeletelt fokhagymát is tehetünk rá.  

Egyben sütéskor szintén sózzuk fűszerezzük, és fokhagymával megtűzdeljük, egy vékony éles késsel beleszúrunk és a keletkezett lyukba bedugunk egy gerezd fokhagymát. Ezt párszor megismételjük, ezután legalább egy éjszakát állni hagyjuk. Sütőzacskóban javaslom sütni. Fontos, hogy a zacskót ne felejtsük el megszurkálni tűvel, de jobb fogpiszkálóval. Sütési idő a hús nagyságától függ 1,5-2,5 óra, 150-160 C fokon. A sütési idő vége felé vágjuk le a zacskót és egy fokozatot emeljünk a hőfokon, hogy megpiruljon a hús. Sütés után hagyjuk legalább 10 percet pihenni.

TOVÁBBI TERMÉKEINK
2017. 01. 20.
M. József
Tisztelt Forgalmazó! Ma megkaptam azt a bélszínt amit rendeltem Önöktől. Mind a hús minősége,mind a csomagolása a legmagasabb igényemet is messzemenően kielégítette! Akkor még nem is beszéltem az ügyintézésről,illetve a weblapuk működéséről! Azokról is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni!!! Mivel magam is a honi kereskedelemben tevékenykedem 30 éve így úgy gondolom,hogy van rálátásom a szakma rákfenéjére és a nagyon kevés hozzáértő kereskedő SZAKEMBERT is föl tudom ismerni! Tapasztalatom szerint Önök ehhez a kategóriához tartoznak! Gratulálok!
2017. 02. 03.
Kormos Szilárd, Kormos Szilárdné
Tisztelt Schmidt Rudolf! Az áru hiánytalanul megérkezett., 49,5 kg sertéshús, szalonna, mangalica szalonna, birkapörkölt alapanyag. Igaz, hogy a mangalica szalonna valóban nem olyan vastag, ahogy azt említette is, de ez legyen a legnagyobb probléma. Gyönyörú a hús, a bőrős császár pedig egyszerűen szuper, szinte csak húsból áll, alig van rajta szalonna. A dagadó és az oldalas is a megbeszéltek szerint lett csomagolva. A kolbászhús is teljesen megfelel. A perzselt fülből pedig már fogyasztottunk is a férjemmel, mert nagyon szeretjük. A csomagolást is csak dícséret illeti. Precíz, zsugorfóliázott, "hőszigetelt" csomagolás, amit a húsféleségek megkívánnak. Az Ön hozzáállása a vásárlás lebonyolításához az pedig minden elvárásnak a messzemenőkig megfelel: kiváló kereskedelmi és kapcsolatteremtő érzék, rugalmasság, a vevő igényeinek teljes kielégítése, sőt még a csomag megérkezése után is visszajelzést kért a szállított hústermékekkel kapcsolatban, ami nagyon fontos a vevők megtartása érdekében. Sajnos "igazi" kereskedő "nem terem minden bokorban", de Önök minden igényt kielégítő vállalkozással büszkélkedhetnek. További munkájukhoz kitartást, türelmet kívánok, csak így tovább, mert akkor nagyon sok elégedett vásárlójuk lesz még az elkövetkezendő években! Üdvözlettel: Kormos Szilárdné Erika
Vélemény írása

Vélemények