hozzávalók / 3 adag

  • 750 g sertéshús
  • 750 g burgonya
  • 250 g vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 ek napraforgó olaj
  • 1 ek mustár
  • 2 db babérlevél
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

elkészítés

  • A húst megtűzdeljük a vékony szeletekre vágott fokhagymával, majd bedörzsöljük sóval, borssal és az összemorzsolt babérlevéllel.
  • Egy edénybe keverjük el a mustárt az olajjal, és kenjük meg vele a hús tetejét.
  • Egy fedeles tűzálló tálat vajjal kikenünk, a húst belehelyezzük, kevés vizet öntünk alá, majd lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk.
  • Kb. 90 percig sütjük, közben a hús alatt keletkezett szósszal locsolgassuk a húst.
  • Tisztítsuk meg a hagymát, burgonyát, és vágjuk vékony karikákra. Vegyük ki a húst a sütőből, és tegyük köréje a burgonya- és hagymakarikákat.
  • Süssük fedő nélkül további 45-60 percig, időnként locsoljuk meg az egészet a hús levével. Amikor a hús megsült, vegyük ki a sütőből, és a burgonyát szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemmel.